Amikor 2022 februárjában kirobbant az orosz-ukrán háború, senki nem gondolta, hogy Ukrajna képes lesz két és fél éven keresztül kitartani Oroszországgal szemben. Amikor a Nyugat Kijev tartós támogatása mellett döntött, és szankciókat vezetett be Moszkvával szemben, senki nem gondolta, hogy az orosz hadiipar képes lesz idáig kitartani. Oroszország azonban hatalmas haditechnikai tartalékokkal rendelkezett, és bár hiába vesztette el az ukrán háborúban az azt megelőzően hadrendben tartott haditechnikai eszközei jelentős részét, a front nyomása továbbra sem enyhül. Az alábbi cikkünkben megnézzük, mekkora tartalékot mozgósított Moszkva, és még mennyi állhat rendelkezésére.
A közösségi médiába került fel a felvétel arról, hogy Moszkva ismét bevetette a BMPT Terminator elnevezésű páncélosait. Ukrajna amerikai Switchblade-ekkel válaszolt a fenyegetésre.
Az OSINT-elemzők egy jelentős része a háború kezdetétől figyelemmel követi a nyílt területen fekvő orosz katonai tárolóbázisok készletváltozásait, a háború 35. hónapjában azonban felfedezték: néhány ilyen raktárat egész idáig kihagytak az összeírásból. Ugyanakkor Moszkva se lehet boldog a tévedéssel kapcsolatban, hiszen a kihagyott bázisok nagy része időközben kiürült.
Az ukrajnai háború akár új fordulatot is vehet a szíriai események miatt, mivel a lázadók kezére került modern (és kevésbé modern) haditechnika komoly erősítést jelenthet Kijev számára. A következő hetekben intenzív tárgyalásokra lehet számítani az arzenál sorsáról, amely alku megkötésében szinte minden, a közel-keleti béke megteremtésén ügyködő fél érdekelt - közölte Patricia Marins háborús elemző X-bejegyzésében.
Az orosz hadsereg súlyos veszteségeket szenved az Ukrajna által megszállt területek visszaszerzése közben, miközben a Kreml versenyt fut az idővel. Az ukrán ellenállás továbbra is jelentős, így a kurszki régió területe egy kis részre zsúfolt páncélostemetővé változott - számolt be a Forbes.com.
A Warspotting OSINT-portál friss adatközlése szerint 2024 novemberében Oroszország „mindössze” 387 harcjárművet veszített el Ukrajnában, amely a legalacsonyabb veszteség 2023 decembere óta.
Richard Vereker, OSINT-elemző friss, orosz gyalogsági harcjárművekről/páncélozott szállító harcjárművekről szóló elemzésében arról ír: jelentős változások tapasztalhatóak a frontvonalon.
Richard Vereker OSINT-elemző friss, november végi statisztikái azt mutatják, hogy Oroszország a háború kezdete óta nem látott arányban veszített el T-90-es harckocsikat Ukrajnában.
Felvétel érkezett egy igencsak drasztikusan megsemmisülő M2A2 Bradley gyalogsági harcjárműről.
Bár a feltöltött videók alapján az M2A2 Bradley-k alapesetben jól vizsgáznak az orosz drónok, vagy akár páncéltörő fegyverek ellen, egy friss harctéri felvétel mutatja, az amerikai páncélos korántsem sebezhetetlen.
Orosz fiókok kezdték terjeszteni azt a felvételt, amelyen mintegy 20 darab M2A2 Bradley amerikai lövészpáncélos látható, a romániai Iacobeni (Bukovina) városában.
Újabb videót tett közzé egy orosz páncélos hadoszlop támadásáról és kudarcáról a Kurahovét védő 33. ukrán dandár.
Videót tettek közzé orosz források arról, hogy elkezdték használni az Egyesült Államok Ukrajnának átadott M2A2 Bradley lövészpáncélos egyik példányát a frontvonalakon.
Egy ukrán gyalogsági alakulatot szeretett volna evakuálni egy M2A2 Bradley páncélos, az akció közben sorra csapódtak a páncéltörő rakéták a járműbe.
Az ukrán szárazföldi erők hivatalosan is bejelentették: megérkeztek a svéd gyártmányú PBV302 páncélozott személyszállító harcjárművek Ukrajnába – számolt be róla több ukrán portál is.
Steffen Hebestreit, a német kormány szóvivője egy friss interjúban kijelentette: a nyugati fegyverek ukrajnai szállítása már nem a pénzügyektől, hanem a megfelelő rendszerek rendelkezésére állásától függ – írta meg az Ukrajinszka Pravda.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.
Cikkünk folyamatosan frissül.
A két jármű a folyóba zuhant.
Interjú a a Princeton Egyetem és az IMF történészprofesszorával.
Nagy mozgásokat láthatunk a zárás után.
Tovább erősödik a hazai fizetőeszköz?
Mit kell tudni a DeepSeek-ről?
Tanultunk egyáltalán valamit 2008-ból?